Stabil Fidesz, gyengülő Tisza Párt

A Real-PR 93. december elején végzett közvélemény-kutatása szerint nyár óta lejtmenetben van Magyar Péter pártja, míg a kormánypártok stabilizálták támogatottságukat. Ez azt jelenti, hogy tovább nőtt a Fidesz előnye a pártok versenyében.

A Real-PR 93. kutatása megerősíti a más közvélemény-kutatók által elmúlt napokban nyilvánosságra hozott adatokat, miszerint a Fidesz-KDNP stabilan őrzi vezető helyét (49 százalék) a pártok versenyében, míg Magyar Péter pártja elveszítette lendületét, sőt egyre csökken a támogatottsága (a júliusi 42 százalék decemberre 38 százalékra olvadt).

A Tisza Párt folyamatos gyengüléséből a felmérés szerint a Mi Hazánk Mozgalom profitálhatott, hiszen a korábbi hónapokban mért bejutási küszöb körüli értékét meghaladva jelenleg 7 százaléknyi szavazóbázissal rendelkezik. Sem az MKKP, sem pedig a Demokratikus Koalíció nem tudott érdemben változtatni helyzetén, így a decemberi állás szerint egyikük sem jutna az országgyűlésbe.

A Real-PR 93. a vidék közvélemény-kutatója, ezért mindig törekszik arra, hogy a magyar közélet egyik legmeghatározóbb törésvonala, a főváros és a fővároson túli Magyarország metszetében is vizsgálja a magyar közvéleményt. Ebben a relációban szignifikáns változást nem mutat a kutatás, vidéken a Fidesz (51 százalék), a fővárosban a Tisza Párt (49 százalék) népszerűbb és fordítva: Budapesten a Fidesz 38 százalékot szerezne, vidéken a Tisza 36 százalékon áll. Ugyanakkor érdekesség, hogy Magyar Péter ismételt országjárása visszafelé sült el, ahelyett, hogy növelte volna támogatottságát, két százalékponttal csökkent pártjának vidéki népszerűsége októberhez képest.

A Real-PR 93. debreceni székhelyű országos és helyi közvélemény-kutatásokkal foglalkozó cég, amely kiemelt figyelmet szentel annak, hogy a budapesti politikai vitákban a vidéki Magyarország véleménye is megjelenjen.

A közleményben szereplő közvélemény-kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült 2025. december 1. és 3. között a felnőtt társadalomra nemre, korra, iskolázottságra és lakóhelyre nézve reprezentatív mintán. A hibahatár legfeljebb +/-3,2%.

További közlemények